"Eljött a szép húsvét reggele..."
2019. április 22. írta: Zita éléskamrájából

"Eljött a szép húsvét reggele..."

"Köszönöm, hogy köszöntöttél, rózsavízzel megöntöztél, Én is köszöntelek téged, tojás lesz a fizetséged." Sebő Ferenc népzenekutató (és gitáros, énekes, dalszerző) azt mondta, hogy "A hagyományt nem ápolni kell, hisz nem beteg. Nem őrizni kell, mert nem rab. Hagyományaink csak akkor maradhatnak…

Adventi sütögetés a szomszédasszonyokkal 2018. december
2019. január 06. írta: Zita éléskamrájából

Adventi sütögetés a szomszédasszonyokkal 2018. december

Vártuk már. Én nagyon, de Ők is. A "Szomszédasszonyaim". Immáron hatodik alkalommal jött össze a kis csapat konyhánkban, hogy süssünk, beszélgessünk, jól érezzük magunkat. Egy korábbi bejegyzésben már leírtam, hogy az utóbbi néhány évben összegyűlünk Szomszédasszonyaimmal, és sütünk valamit, amit…

Torta - Szüleim 50. házassági évfordulójára
2018. október 26. írta: Zita éléskamrájából

Torta - Szüleim 50. házassági évfordulójára

Köszönöm!!!

Amikor tizenéves voltam, öregnek tartottam már azokat is, akiknek kettessel kezdődött a kora.Huszonévesen a harmincasok voltak távoliak, és így tovább... Ma már azt gondolom, hogy kilencven éven túl is csodálkozva néz magára az ember, és nem érti, mi történt a csomagolással, és az alapszerkezettel,…

Sült nyúlcomb fokhagymával tűzdelve, füstölt szalonnával
2018. július 22. írta: Zita éléskamrájából

Sült nyúlcomb fokhagymával tűzdelve, füstölt szalonnával

Szeretem a nyúlhúst. Tiszta, semleges. Leginkább a baromfihoz hasonlíthatnám, úgyhogy a receptekben, ha nyúlhúst írok a hozzávalók között, akkor elkészítheted baromfival is, amennyiben éppen nincs a hűtőben például nyúlcomb... Hozzávalók: 4 db nyúlcomb2 fej fokhagyma8 szelet füstölt szalonna1-2…

süti beállítások módosítása