Végy egy darab tűzifát. És tegyél bele tollat, ceruzát, radírt, hegyezőt, vonalzót.

Nos, mindennek van története. Hétvégén egyedül voltam itthon. Előkerült a damilos lengőkasza, és kaszáltam. Volt, ahol azért, mert a "rendes" fűnyírónak már magas volt a viszonylag finom szálú fű, és lefulladt, volt ahol azért, mert a gyomnövények nőttek meg. (Azt már kissé szégyenkezve írom le, hogy néhol nemcsak megnőttek, hanem meg is erősödtek, no oda már nem volt elég a damil, a lengőkaszán ki kellett cserélnem a fejet késes vágófejre.)

Nagyon meleg volt. Még ha nem csináltam volna semmit, akkor is, még árnyékban is. Ha valaki most olvassa frissen ezt a bejegyzést, tudja, miről beszélek. Ott a fejeden a maszk, hogy a felröppenő veszedelemtől védd az arcod, hátadon, mellkasodon gyorsan kirajzolódik a heveder nyoma (arra akasztja rá a fehérnép a kaszát), és te kitartóan kaszálsz. Legalább addig, amíg kifogy a keverék a gépből, újat kell keverni, és a gép is, te is pihenhettek.

Délben nem bírtam tovább, hűsöltem egy kicsit a lakásban. 
Gyorsan kipihentem magam, s mivel a kaszálást még nem szívesen folytattam volna, barkácsolni kezdtem. 
Szerettem volna egy tolltartót az íróasztalomra. Az ötlet nem az enyém, néhány évvel a család férfi/fiú tagjai megleptek egy hasonlóval, de ezt most egyedül csináltam.

Minden barkácsolásról szóló bejegyzésemnél meg kell említeni, hogy gyakorlott barkácsolók és szakemberek számára az alábbi képek és mondatok a nyugalom megzavarására alkalmasak lehetnek! Szíves elnézést kér egy lelkes háziasszony...

Emlékeztek még a decemberi asztali körfűrészes tűzifa felvágásra? Az akkor keletkezett farakásból választottam egy nekem tetsző darabot. és mivel az egyik vége nem szépen volt levágva, körfűrésszel kiegyenesítettem.

Bátor, nem, inkább merész voltam, és most fülvédő nélkül indítottam el a gépet. 5-10 másodperc, úgy gondoltam, ennyit kibírok.

A nem kívánt részt levágtam. 

Kettéhasítottam a fadarabot. Először fejszével próbálkoztam, mert az akácfa nagyon jól hasad, de féltem, hogy nem jó helyen találom el a fát. Végül a rönkhasító segített. Sokkal vastagabb és hosszabb fával már nem tudott volna megbirkózni, de ezzel sikerült.

A keletkezett egyik felet - amelyik jobban tetszett - újra ketté vágtam. Nem félbe, 1/3 - 2/3 arányban.

Elpakoltam, és a műhelyben folytattam.
Kissé pókhálósan, de már formálódik.

A saját készítésű madáretetők néhány havi használat után kezdték elveszíteni kérgüket, de most nem volt néhány hónap türelmem, hogy kitegyem napra, hóra(?!), esőbe, szélre a fát, hogy ez megtörténjen, úgyhogy egy lapos csavarhúzó és egy kalapács segítségével megoldottam a dolgot.

A fát az asztalra állítottam, a kéreg alatti háncsba szúrtam a lapos csavarhúzót, és a nyél végét kalapáccsal megütögettem. A kéreg lassan elvált a szíjácsnak nevezett résztől. Lassan letisztítottam:

Kezdődhetett a csiszolás! A sarokcsiszolóban egy lamellás korong volt befogva. A fadarabot beszorítottam egy állítható, összecsukható munkaasztal pofácskái közé. 

A tetejét és éleit lecsiszoltam.

Még a hátulja sem volt nagyon nehéz (ez már hasított felület), de az aljával azért megdolgoztattuk egymást, hogy sima legyen és főleg egyenes, ne billegjen, ha leteszem az asztalra. Az alábbi képen is látszik, hogy rostirányban egy kicsit megcsavarodott, itt-ott csomócskás az alapanyag.

Kölcsönös egyetértésben elsimítottuk a különbségeket. 

Úgy képzeltem, kellenek lyukat tollaknak, ceruzáknak, mélyedések radírnak, hegyezőnek, apróságoknak, és egy mélyedés a hosszú vonalzónak.

Az állványos fúrógépbe 10-es fúrót tettem, és a fa felső harmadába lyukakat fúrtam egy vonalzóval megrajzolt egyenes vonal mentén. A távolságokat nem mértem, tetszőleges.
Nem fényképeztem le, de a fa eleje alá egy kalapácsnyelet fektettem, hogy a fa egy kissé megemelkedjen, így a függőlegesen fúrt lyukak a végső ceruzatartón nem függőlegesen állnak. Szerintem így könnyebb a ceruzákhoz hozzáférni.

Amikor készen voltam, rájöttem, hogy csak vékony ceruzák és tollak férnek el ezekben a lyukakban, ezért 12-es laposfúróval kitágítottam a mélyedések egy részét.

Egy fűrésszel nagyjából 1 cm mélyen bevágtam a fát. Ebbe a mélyedésbe kerül majd a vonalzó.

Az alsó harmadnál is húztam egy vonalat, amellett pedig 25-ös lapos fúróval készítettem lyukakat. Illetve ezek inkább már mélyedések. A fa íve miatt látszik is, hogy egyik oldalról nem magas a pereme ezeknek a gödröcskéknek.

A vonalzótartó vágási éleken egy vésővel tompítottam.

Természetesen ekkor is be volt fogva a munkadarab, de a kép egy kicsit később készült.

Szinte már készen voltam, még egy fareszelővel elsimítottam a rojtos éleket, és a sarokcsiszolóval pedig a szerkesztővonalakat "radíroztam" le. 

Gyors főpróba, beletettem az írószereket. 

Eredetileg lenolajjal le szerettem volna még kezelni, de mivel akác, és beltéri, hagytam. Ha szükséges lesz később, kicsit megcsiszolom, és beeresztem olajjal. 

Másfél óra alatt lett kész. Kicsit gyönyörködtem, azután mentem lengőkaszálni. Még rám is sötétedett...