Van egy régi "parasztpad" az udvaron, eresz alatt. (Amin a kovászos uborka is érlelődött.) A Szüleimtől kaptam, még a Nagyszülőké volt.
Két héttel ezelőtt jártamban-keltemben pakolásztam a környékén, virágot locsoltam, és egy erős, égető szúrást éreztem a zoknis lábamon a bokámnál. 
Egyértelmű volt, hogy valami megcsípett, de nem láttam a tettest. Öt perc múlva ismét arra vitt utam, újra égető fájdalom, de nem a hely szelleme volt, hanem egy darázs. Még éppen láttam, hogy beszáll a pad alá. 

Minő szerencse, hogy naponta nem pihenek a padon, gondoltam némi öngúnnyal, mert akkor lehet, hogy többen támadtak volna meg. Így megúsztam két csípéssel, ami saját almaecettel bekenve néhány perc alatt megnyugodott. 

Ma és bő egy héttel ezelőtt is a sütőből az asztalra került a darázsfészek.

Vendégek voltak nálam, és reggelire akartam őket meglepni illatozó kaláccsal és konyhával, tehát időben felkeltem. A nap besütött a konyhaablakon, éppen a munkaasztalra. Az alábbi képeken ennek jelei elég egyértelműek.

Hozzávalók:

A tésztához:
55 dkg finomliszt
2 dkg élesztő
2,5 dl tej
2-3 evőkanál cukor (5-7 dkg)
15 dkg vaj (10-12 dkg zsír, de készült már étolajjal is)
2 tojás sárgája 
csipet só

A diós töltelékhez:
15 dkg dió
15 dkg cukor
2 tojás fehérje

A tepsi kikenéséhez vaj (vagy egyéb zsiradék)

Egy tálba teszem a lisztet, egy kis mélyedést alakítok ki a közepén, abba az élesztőt morzsolom bele, a cukrot szórom rá, és a meglangyosított tejjel leöntöm. Néhány perc elteltével már az élesztő láthatóan dolgozik (kis buborékokat látni), akkor beleteszem a szobahőmérsékletű vajat, a két tojás sárgáját, csipet sót, és összegyúrom. Amikor már egynemű a tészta, egy kevés lisztet szórok a kezemre, lemorzsolom róla a ráragadt tésztát, és az edény egy konyharuhával letakarom. 

A diót vágódeszkán egy hosszú, egyenes pengéjű késsel durvára vágom.

Ovális üvegtálban szoktam sütni, azt kivajazom, lisztezni nem kell. Az üvegtál 27x39 cm, és 6 cm magas.

Még a vajas krémet is elkészítem, amivel megkenem a tésztát: A vajat, cukrot és a két tojás fehérjét fakanállal kifehéredésig keverem, félreteszem.

Mivel most igen meleg van, fél-háromnegyed óra alatt a tészta megkel, duplájára nő. 
Akkor a meglisztezett nyújtódeszkára borítom, átgyúrom, cipóvá formázom, és közel téglalap alakúra kinyújtom. Olyan szélesre, mint a nyújtódeszka, és feleakkora magasra, mint széles.

Megkenem a vajas krémmel A felső szélén körülbelül két centinyi sávot tisztán hagyok. A krémre rászórom a durvára vágott diót.

Az alsó, hosszabbik felétől indulva a tésztát feltekerem.

A kész diós rudat 3-4 cm széles darabokra felvágom, és a csigákat szépen elrendezem az üvegtálban.
Persze más formájú, más méretű tálban, tepsiben másképp fér el, de ezt ki kell kísérletezned.

Letakarom konyharuhával, és 20-30 percet kelesztem. Ez az idő éppen elég arra, hogy ha most begyújtok a sütőbe, akkor az 200 fokra felmelegedjék.

Látszik, hogy igen összebújtak, összemelegedtek. Szépen megkeltek. 
Mivel még egy kis melegségre vágynak, 40-45 percre beteszem a tálat az előmelegített sütőbe. Az én sütőm nem süt egyenletesen, menet közben meg is szoktam fordítani a tálat, hogy mindenütt jól átsüljön, és egységesen szép színe legyen.

A foszlós, langyos csigákat reggelire tejjel, kakaóval, tejeskávéval (is) lehet fogyasztani. 
Ha ebédre készül egy tartalmas, kiadós leves után második fogásként, akkor még egy vaníliás krémet, lágyabb vaníliás vagy csokis pudingot is készítek mellé, hogy azzal meglocsoljuk a tányéron. 

Olyan fényképet most nem készítettem...