Tegnap.
Csendes, napsütéses délelőtt, közelgő felhőkkel. Élénk, de nem túl erős szél, madárcsicsergés. Itt ez a csend. 
Csörög a telefon, az egyik szomszéd értesít, hogy a dűlőúton a birtokunk szélénél egy fa fekszik. Kidőlt. Korhadt volt már, most adta meg magát... Félrehúzta az útból, hogy valamennyire lehessen autóval közlekedni a földúton, de nincs igazán jó helyen...

Szerintem sem. Nem jókor és nem jó helyen. A délelőtti munkám befejeztével még ebédet akartam főzni, és délután négyre már egy kistermelői összejövetelen kellett volna legyek, 25 km-rel odébb.

Na, jó. Nem értem rá sajnálkozni, egyedül voltam itthon. Láncfűrész elő, van üzemanyag bekeverve (benzin-olaj keverékkel működik), láncolaj feltöltés, kesztyű, védőszemüveg, munkavédelmi bakancs (mindig ezt használom, még gyomlálásnál is).

Kiautóztam a dűlőútra, nem mintha gyalog nem tudtam volna menni, de a szerszámokat ki kellett vinni, a fát meg be kellett hozni.

Négy-öt méter magasságban szálkásan hasadt el, jó vastag törzsű akác. Estében még néhány fát kitört, szerencsére nem járt arra éppen akkor autó. 
Felvágtam, legallyaztam, a megsérült többi fát is kicsinosítottam, illetve kivágtam. 

Ez első kattintása után 70 perccel elkészült a záró felvétel is a megrakott platóról.

Persze ezekkel még lesz dolgom bent, de majd körfűrésszel, azzal könnyebb. És kevésbé veszélyes.

Még összekapkodtam a kis ágacskákat, hiszen biciklivel is szoktunk közlekedni a földúton, ha a homok meg nem fog bennünket (akkor toljuk, és bandukolunk mellette). 

Bent lepakoltam a platóról, vízzel lemostam, megfőztem az ebédet a fiúknak, és még éppen volt annyi időm, hogy tisztálkodjam, lánynak öltözzek. A hajam megszáradt az autóban...

Az út most tiszta, bárhonnan is nézem.
Még jó, hogy rendbe tettem. Ma délelőtt tárcsázták-simították a dűlőt, nem volt útban a kitört fa.