Már egy hete, hogy két napot rászántam egy majdnem 100 méteres kerítés melletti fák rendbetételére.
Hamarabb szerettem volna, de az időjárás a késői hóeséssel megtréfált, úgyhogy Húsvét utánra maradt 

Van még néhány száz méternyi, de már erős a nedvkeringés a fákban, nem bántom őket. Majd később. Még lombos állapotban is lehet itt-ott felnyesni, de ilyenkor, amikor telve vannak az új élettel, már hagyom őket 

Első lépés (persze a szándék, a döntés, az elszánás után), hogy felvonultam a helyszínre.

Hozzávalók:
metszőolló
balta
gereblye
védőszemüveg
kesztyű
láncfűrész

Majd később létra is.

A kezdet: szűrt napfény, délelőtt 11 óra. Addigra végeztem az állatok körüli teendőkkel, és még némi háziasszonyi feladatra is jutott idő. 
Meg valójában halogattam a munkakezdést. Néha tartok azoktól a munkáktól, amiket még nem végeztem, mert nem tudom felmérni, hogy milyen nehéz lesz, mennyi időt vesz igénybe. Így volt ez a tűzifa felvágással is. S mint akkor, most is bebizonyosodott, hogy nem is olyan végeláthatatlan ez a feladat sem...

A kerítés mentén a puszta szil fajtájú fák törzse elhanyagolt volt, bebokrosodott. Már az autó nyomvonala is a nyárfák felé tolódott, hiszen vigyázunk, ne karcoljuk össze a jármű oldalát. 

Első nap főleg láncfűrésszel felnyestem a fákat addig, amíg a földön állva fel tudtam nyúlni. A vastagabb ágakat legallyaztam, ezeket majd felvágom körfűrésszel. A vékonyabb ágakat felkupacoltam. A legjobb lenne leszecskázni őket, csodás mulcs lenne belőle, de nem tudom, mikor jutok el odáig, mert ilyenkor tavasszal igen sok más dolog is akad, ami nem tűr halasztást. 
(Néha nagyon nehéz különbséget tenni a fontos és a sürgős dolgok között!)

Mire besötétedett (este nyolc óra), éppen be tudtam fejezni a munkát. Még a nagyja gereblyézéssel is végeztem, de az összeszedett avart már a kerék nyomvonalában hagytam.

Látványos eredményt értem el, büszke voltam. Igen ám, de nagyon sok olyan ág volt, ami a szél- és fényviszonyok miatt erősen belógott az út fölé. Havas, jeges időben néha még az autó tetejét is elérték. 
Ezeket is le kellene vágni...

Ehhez már elő kellett venni a létrát is másnap. És megismétlődött az előző napi időbeosztás: 11 óra lett, mire nekifogtam. De most ragyogóan sütött a nap. Létra fához, ellenőrzés, biztosan áll-e, láncfűrész beindít, fel a létrára, ág levág. 
Figyelni, merre fog esni, dőlni, nehogy kilökje alólam a létrát, vagy rám essen. A vastagabb ágaknál persze alányestem, hogy le ne hasadjon, kárt téve a fa törzsében is akár. 

Megint büszke voltam. Az utolsó fáknál is még ruganyos léptekkel mentem a létrára, tettem a dolgom. Figyeltem magam, mert néha igen hamar elfáradok. De most nem így volt. 
És kész lett. A vastagabb ágak egy része már kint maradt a keréknyom mellett, nem vittem be a körfűrészhez, de rendet is raktam. És megint este nyolc óra lett. 

Elláttam az állatokat, és lehuppantam egy székre. Igen, mégis elfáradtam. Tudniillik nem nagyon tudtam felállni. 
Utólag már azt hiszem, tudom az okát. Nem csak arról van szó, hogy létrára mászni, fát vágni fárasztó.
Nem félek a láncfűrésztől, de kellő tisztelettel és elővigyázatossággal bánok vele az ő érdekében, a fák érdekében, no meg magam miatt. Valószínűleg ez a folyamatos figyelem is sok erőt vett el, hiszen már akkor nagyon megkönnyebbültem, amikor az utolsó fa után letettem a fűrészt. 

Másnap reggel a szokásos reggeli teendők ellátása után reggel nyolckor visszafeküdtem az ágyba, és két órát még aludtam. Fényes nappal, ragyogó időben. De az izmaimnak még szüksége volt rá...

A képeket a végére hagytam, hogy összehasonlíthatóak legyenek:

Kiinduló állapot. A képen "harci szekerünk" is látható. Ez valójában egy rotációs kapa után akasztott kis utánfutó. A talajmaró helyett persze két gumikeréken gurul ilyenkor.

Első nap vége (természetesen másnap reggel fényképezve). Nem szorul bővebb magyarázatra.

Második nap vége (megint másnap reggel fényképezve). Ez kevésbé látványos, de nagyon fontos. Az út fölé nyúló ágakat vágtam le, illetve vissza.

Megjegyzés a láncfűrészhez: ez egy úgynevezett egykezes láncfűrész. Nem mintha nem két kézzel kellene fogni, de 3,5 kg, így még egy nő is tud vele dolgozni. Persze karbantartást igényel, hiszen keverékkel megy, amit el kell készíteni, a láncolajat rendszeresen után kell tölteni, és ha szükséges, állítani kell a lánc feszességén. De erről majd máskor írok.