Nagyot nyújtózkodott. Újra egy nap csendes szemlélődéssel, emlékezéssel.
Garabótársai mellette sorakoztak. Ugyanolyan kopott, kiszolgált darabok, mint ő. Sokáig azt gondolta, hogy őt nem fogják kidobni, mert volt egy kabalája.
Rajta volt a kabala: GY J
Ez volt az aljára írva-festve kívülről is, belülről is.
Bár néha kételkedett, hogy ez a jel az ő védőangyala, mert a többieket sem dobták ki – jeltelenségük ellenére.
Nem sokat beszélgettek. Pontosabban nem is beszélgettek. Mindenki csendben töltötte a napot, édes eseménytelenség vette őket körül.
Bár, úgy egy hónapja gazdasszonyuk éppen nagy pakolást-takarítást tartott, és őket is átmosta, kiszárította. Már-már reménykedett, hogy történni fog valami, de azóta sem nyúlt hozzájuk senki. Valójában nem volt csalódott, így is teljesnek érezte mindennapjait.

Az a nap is olyannak ígérkezett, mint a többi. Már ez is elégedettséggel töltötte el. Sötétedés környékén éppen el-elszunyókált, amikor gazdasszonya megjelent, felnyalábolta társaival együtt, és elvitte egy biciklihez.
Biciklihez?
Édes bizsergés járta át, de nem tudta okát. Talán a bicikli élénk piros színe volt a felkavaró? Az őszi alkonyatban melegséget érzett, ha csak ránézett is, pedig már a fák is elhullajtották leveleiket, nyugovóra készülődtek.

Végül a csomagtartón kötött ki.

Egyedül maradtak, ő és a bicikli. Mocorgott, nem találta a helyét, jobban szeretett ott, ahol eddig volt.
Addig-addig mocorgott, amíg morgolódva felébredt a kétkerekű. Az bosszankodott, hogy nem hagyják pihenni annyi megpróbáltatás után, amit az előző napokban átélt, és már éppen nemtetszését akarta kifejezni.
De valami megállj-t parancsolt neki. Meglátta a jelet: GY J
Néhány pillanatra még levegőt sem vett, annyira meglepődött. Ő lenne az? Akivel annyi éve nem találkoztak? Megköszörülte torkát, de nem tudott megszólalni.

A garabó észrevette, hogy a bicikli felébredt, és ennek nagyon örült, mert nem tudta, miért, igencsak sok mondanivalója lett annyi év csend után.
A bicikli megszólalt: - Emlékszel?
Ennyi elég is volt, hogy ez a kérdés, ez a hanglejtés előhozza emlékeit. Persze, hogy emlékezett!

Hiszen ő és a bicikli elválaszthatatlanok voltak évtizedekkel ezelőtt! És a GAZDA!
Még idős korában is hetyke bajuszával!
Mindketten emlékeztek, és ehhez nem is kellett beszélniük.
Arra, hogy naponta így jártak ők munkába, hármasban. A bicikli vitte őket. A garabóban hol az ebéd, hol a rokonoknak egy kis bor, vagy a piacra némi tojás.
És minden héten hosszabb útra is mentek! Akkor a Gazda a szőlőben dolgozott, ők meg az árnyékban pihentek. Hazafelé aztán újra megtelt a garabó, és újra gurultak a kerekek. Néha még a kisgazda is ült a csomagtartón, vagy a vázon.

A Gazda… GY J

Éjjel együtt nézték a csillagokat, és egyikük sem fázott. 

Reggel a gazdasszony munkába indult, mosolyogva nézett a piros biciklire, és a csomagtartón büszkén ülő fonott kosárra.
Melegség járta át.
Talán nem is tudta, miért.

A bicikli és a garabó tudta, hiszen ők egész éjjel emlékeztek.

Ezért vannak itt. És azért, hogy

EMLÉKEZTESSENEK…

(GY J: apai Nagyapám nevének kezdőbetűi. És Édesapámé is.)