Tegnap a holdnaptár szerint termésnap volt (erről majd írok, csak most sokasodnak a teendők), ezért zöldborsót vetettem. Persze már korábban is a földbe kerülhetett volna, de előző nap, amikor az udvart gereblyéztem, még csöpögött a tetőről a hólé.
Úgyhogy az olvadás utáni első lehetséges alkalmat kihasználtam, és elővettem a magokat.
(Ma gyökérnap van, ma a sárgarépa, petrezselyem, hagyma kerül sorra. Már csak a növénytársítás miatt is, de erről is majd később. Jaj, mindenről eszembe jut valami!)
Homokon vagyunk, homokot művelünk. Ilyen talajnál az őszi megművelés (ásás, szántóföldön szántás) nem elengedhetetlen, mert - sajnos - nincsenek zsíros rögök, amiket a fagynak kellene elapróznia a tél folyamán.
Ennek ellenére nagyon örülök, hogy ősszel meglazítottuk, nagyjából elmunkáltuk a talajt, mert így most csak vágógereblyével át kellett gereblyézni, hogy a morzsalékos magágy elkészüljön. Ezzel együtt a talaj felszán maradt hóra kiszórt szitált akácfa hamu is szépen elkeveredett.
Ezen a képen látszik egyik kedvenc eszközöm, a vágógereblye, és hogy milyen munkát végzett. (Hogy el ne dőljön, fogtam a nyelét...)
Persze az eszközökről lehetne külön is írni, de nem állom meg, hogy elmondjam, mire használom még. Amikor 1-2 mm-esek a kelő gyomok, ezzel a gereblyével a sorközöket megmunkálva a növénykék nagy részének a gyökere felszínre kerül, és a jövőbeni gyomlálásra fordítandó idő ezzel igen lecsökken.
Eső, vagy locsolás utáni másnap megintcsak a sorközöket ezzel áthúzva a talaj felszínére nyitott kis kapilláris nyílásokat el tudjuk zárni, tehát a talajnedvesség megőrzéséért is sokat tettünk. Már ott, ahol nem mulcsozunk...
Az előkészített felszínen rónával (sorkihúzó) bejelölöm a sorokat. Az én eszközöm házi készítésű. Nem állítható a fogak közti távolság, de így is jó szolgálatot tesz. Az egyik oldalán 2 db 60 cm széles fogköz van, a másik oldalával 25 cm sortávolságot tudok jelölni.
Évek óta szőlőkarókra rákötött "uborkahálót" használok a futóbab, zöldborsó, uborka nevelésénél. Korábban 8 méter széles parcellákat jelöltem ki, ezekhez igazítottam a háló méretét is. Most azonban a négy méter széles parcellákhoz át kellett alakítanom. De nem volt gond, a középső karó mellett ollóval elvágtam a hálót, és egy új karóhoz kötöttem. Így lett egyből kettő.
Egyébként nagyon hasznosnak találom az így előkészített hálót, mert ha leérik a zöldborsó, áthelyezhetem, és már mehetnek is mellé az uborka palánták. Vagy másik parcellában vethetem mellé a babot.
Tárolni is nagyon könnyű, mert ha befejezte a feladatát, akkor csak fel kell tekerni (az első képen jól látszik), és tavaszig eltenni.
A rónával kijelölt sorok egyikét hegyes kiskapával kimélyítettem, ez lesz a magoknak a vetőárok, majd baltával levertem az átalakított futtató hálók három karóját.
A háló szélirány felőli oldalára vetettem a magokat, 6-7 cm mélységben. Kissé nagyobb sűrűségben szórtam az előírtnál, mert volt olyan tasak, amire a lejárati idő napjához már tavalyi napot írtak.
Remélem, kikelnek. Most izgulhatok.
Lombsöprűvel behúztam a vetőárkocskákat, és már készen is volt. Az első sor.
Még jött tizenegy. Több fajta magot találtam, most legalább - ha mind kikel - kiderül, melyik fajta mennyire szeret nálunk lenni, és mi melyiket kedveljük meg legjobban.
Két karó között bő másfél méter távolságot hagytam, hogy mint egyik növényvédelmi eszközt, a növénytársítást alkalmazhassam, és a zöldborsó jó szomszédait és azok jó szomszédait ültethessem egymás mellé.
(Háttérben az őszi fokhagyma.)
