Hurrá, elsők lettünk!

Nem, nem nyertünk semmiféle díjat. Nem erről szeretnék beszámolni.
(Vagy szeretnék, de nem erről fogok…)

Ha már a kertészkedés, főzés, befőzés mellett a blog leírásában szerepel az életöröm is, akkor – úgy gondolom – ez egy kis magyarázatra szorul.

 (meg is hallgathatod)Képzeld el, hogy közeledsz egy lámpás kereszteződéshez az autóddal.
Bocs, feltéteztem, hogy van autód, vagy legalábbis vezetsz autót.
Pirosra vált a lámpa, te ötödik-hatodik-hetedik vagy a sorban. Azon gondolkodsz, hogy a következő zöld lámpajelzésnél át fogsz-e érni, vagy sem.
Kicsit irigykedve gondolsz a legelsőre, akivel ez biztosan meg fog történni. 

Nézzük ezt egy kicsit más szemszögből!

Közeledsz a lámpás kereszteződéshez. És előtted pirosra vált a lámpa. Nem kockáztatsz, már nem mégy át. 
Mit érzel? Talán egy kis bosszúságot.
Pedig valahol, a hátad mögött, az ötödik-hatodik autóban valaki irigykedve gondol rád.
Te vagy az első.

Vagyis: Hurrá, elsők lettünk!

Valahogy így gondolkodom. Ahhoz, hogy lelki békében, nyugalomban, sőt hálával telve tudja az ember a mindennapjait élni, megélni, ahhoz oda kell figyelni. Hogy hálásnak tudj lenni. Nagyon nagy adottság, kegyelem, kegy, hogy ha nem úgy tanulod meg, mi a hála, hogy megközelít egy nagyon nagy veszteség, félsz, rettegsz, és aztán megtörténik a csoda, a baj elkerül.
Vagy bekövetkezik, és te rádöbbensz ennek ellenére, hogy milyen sokat kaptál.
Így is lehet hálásnak lenni.
De azt hiszem, nem vágyunk az ilyen élethelyzetekre.

Én nagy ajándékot kaptam.

Megkaptam annak a lehetőségét, hogy jól érezzem magam.
Az élet vagy a tenyerén hordozott eddig - az első ötven évemben -, vagy egy még nagyobb kegyelemben részesített: a képességben, hogy ajándéknak tudjam megélni az ittlétet. És hálás tudjak lenni (majdnem) mindenért.
(Persze igyekszem, hogy ennek a majdnem szónak egyre kisebb legyen a súlya…)
Szóval, nem mindig könnyű.
Vagy sokan azt mondjátok, persze, könnyű neked! Nem tudom.

Néha annak érzem, könnyűnek…

Na, szóval: hurrá, elsők lettünk!