Nagymamám még nem főzött sokféle lekvárt, de a szilvalekvár elmaradhatatlan volt. 
Nem engedett az üst közelébe, féltett, hogy a rotyogó lekvár rám fröccsenhet.

Ő még egy hosszú nyelű, derékszögű kavarókanállal főzte a lekvárt. Nekem is van ilyen kanalam, sőt, az övé lett az enyém. Ha valamilyen gyümölcsből olyan sokat szeretnék befőzni, hogy csak a nagy üstbe fér bele, akkor ezt használom. 

Most mást szeretnék nektek mutatni. Van egy 30 literes rézüstöm vitorlás keverőszerkezettel:

Édesapám egy zsibpiacon látott hasonlót, s megtetszett neki. Összebeszélt unokatestvérem asztalos férjével, és megszületett a csoda.
A Magyar Néprajzi Lexikon szerint a 19. század végén már használtak ilyen vitorlás keverőszerkezetet.

Tudom, hogy sokaknak nincs ideje, hogy órákat álljon a tűzhely mellett, és gyors, akár fél óra alatt elkészíthető lekvárra vágyik. Ma már erre is van mód, hiszen sokféle befőzőcukor, zselésítő anyag rendelkezésünkre áll. Nem írok róluk, mert nem ismerem őket. 
Nekem a lekvár a főzéssel besűrített gyümölcsöt jelenti, némi cukor hozzáadásával. Nem használok mást, sem sűrítőanyagot, sem tartósítószert.

Viszont azt gondolom, hogy mindenképpen szerető gondoskodásodat mutatja, ha lekvárt főzöl Szeretteidnek. Akkor is, ha van benne gyümölcsön és cukron kívül más anyag is. Biztosan egészségesebb, mint némely adalékanyaggal telerakott termék, és ebben benne vagy egy kicsit Te is... 

Ha már kavargatásról beszélünk. Nem csak azért kell folyamatosan keverni-kavarni a gyümölcsöt, hogy le ne égjen a lekvárnakvaló. A rézüst esetén erre nagyon figyelni kell, mert a réznek nagyon jó a hővezető képessége, és bizony könnyen odakozmálhat az alapanyag.
De ami általánosan, akár zománcos fazékra is igaz, az az, hogy ha megfigyeled, kevergetés közben több vízgőz távozik a lekvárból, mintha csak hagynád pöszörögni. Vagyis a főzés fő célja, a nagyfokú vízvesztés hamarabb bekövetkezik, ha mozgatjuk a masszát.

Az üstház lehetővé tenné, hogy fával tüzeljek benne, de én gázpalackos gázégőt használok.

Nézzük, hogyan állítom össze lekvárfőzéskor ezt a kavaró vitorlát!

A tengely, aminek az egyik vége hosszabban elkeskenyített, mint a másik, hogy az üst két füle közé be lehessen tenni:

Maga a vitorla, amit a tengelyen kialakított mélyedésbe illesztek:

Rögzítem a vitorlát:

Most már csak a csavarok kellenek, amik megakadályozzák, hogy munka közben szétessen a szerkezet:

A csavarok helyett fa bútorpálcát is használtunk már, hiszen csak az erre a célra kifúrt lyukakba kerülnek, nem kell őket becsavarni.

Rögzítem a tengelyt hosszabbik elkeskenyedő végénél, hogy ki ne csússzon, illetve a vitorla függőleges részét is. 
A fa korong feladata, hogy ellenanyag legyen a vitorla tengelyét tartó csavarnak. Így biztosak lehetünk abban, hogy a vitorla nem súrolja, ezzel együtt nem koptatja az üst alját főzés közben. Láthatóan ellenanyák vannak a csavarszáron, hogy forgatás közben ne a lekvárban landoljanak az anyacsavarok.

Az egész szerkezet egyedi, az üst formájához, méretéhez kialakított. Fontos, hogy az üst aljának belső ívét szépen kövesse a vitorla formája!

Ami az első képen nem látszik egészében, az egy több, mint másfél méter hosszú rúd. Ennek egyik végét fogom keverés közben, a másik végén lyuk van, hogy a vitorla felső részéhez illeszkedő vízszintes szakasz végén levő kiálló pöcök beleilleszkedjék.   

Az unokámat én sem fogom majd a rotyogó lekvár közvetlen közelébe engedni, de mivel elég hosszú a kavarókanál, megfoghatja majd a végét...