Összel az első begyújtás előtt, vagy ha a teendők engedik, nyár elején az utolsó tűzrakás után érdemes kitakarítani a sparheltet is. 

Első lépésként felmegyek a padlásra, és a kéményajtót kinyitva lefelé és felfelé kéményseprő kefével kitakarítom a kéményt. Ez azért nem olyan, mint amikor a hivatásos kéményseprő csinálja, de a nagyja lerakódásokat leszedi a kémény belső felületéről. Ő majd jön ősszel, és tökéletesíti a művet...

A kályhacsövet kiveszem a falból, és kihúzom a sparheltből is. Ja, nem szóltam? Ezt ne takarítás után akard csinálni! Máris potyognak a koromdarabkák, amik a konyha kövére kerülve aztán elmaszatolódnak, ahogy rálépsz. Nagyon nehéz felmosni, eltakarítani nyom nélkül, érdemes valamilyen papírral lefedni a fő közlekedési útvonaladat!

Kiviszem a kályhacsövet az udvarra, és a kéményseprő kefével belülről kitakarítom. 

Látszik, hogy mennyi korom le tud rakódni a kályhacső belső felén. Ezzel akár veszélyesen is lecsökken az átmérője, szűkebb utat biztosítva a füstnek a távozásra. A kályhacső nem teljes hossza ennyire berakódott, ez itt a falba csatlakozó könyökcső rész. Itt mindig vastagabb valamennyivel a korom. 

Következhet a sparhelt kihúzása a helyéről. Nem visszük messzire, ahhoz túl nehéz, de így tudok hozzáférni a kémény alsó takarítónyílásához, ahová a kéménysöprés során lepotyogott a lerakódás.

Bocsánat, a következő képek minősége nem túl jó, de ilyen munka közben óvatosan és rövid időre veszem elő a fényképezőgépet, túl sok a piszok, és féltem a készüléket.

Ahhoz, hogy képet tudjak készíteni, fejlámpával bevilágítottam a kémény tisztítónyílásába:

A korom mellett némi akáclevél is akad. Kilapátolom a nagyját, majd egy ilyen munkákra használt régi, de hagyományos porszívóval ki is szippantom a maradékot. Ajtócska visszazár, ez kész.

Leveszem a sparheltről az öntöttvas fedlapot, és kiviszem az udvarra. Egy drótkefével lesúrolom róla a kormot. Könnyen megy, nem vészes.

Az, hogy öntöttvas a fedlap, az azt is jelenti, hogy igen nehéz, és azt is, hogy törékeny, vigyázni kell rá. 

A képen a fedlap alsó része a tűztér feletti rész, látszik, ez kevésbé "piszkos".

A felső része a sütő feletti tér, ahol a füst távozik a kivezetőnyíláson keresztül. Ennek a környéke is jól be tud rakódni.

Itt látszik is. De ez még az első sparhelt takarításaink egyike, amikor elfelejtettük, hogy ezt minden évben, felszólítás nélkül meg kell tenni. 

Nekiláthatok a sparhelt belsejének kitakarításához. Ennél a munkánál a porszívó a legnagyobb segítségem. A tűztér, és az az alatti hamufiók kitakarítás nagyon egyszerű, átlátható.

A kép jobb felén látszik, hogy a sütőtér teteje kicsit kormos, azt is leporszívózom. A sütőtér jobb széle és a sparhelt oldala közötti rés már keskenyebb, itt már bevetem a drótkefét is. De hová potyog az, ami innen leesik?

Ehhez a sütőtér alatti kis nyílást ki kell nyitnom, a fedelét le kell csavarozni. Ha nem vigyázok, ilyenkor szokott kiesni a kezemből a csavar, egy olyan helyre, ahonnan csak hajlított drót segítségével tudom kiszedni. Negyed óra alatt.

Ha ezt a részt is kiporszívóztam, készen vagyok. Már "csak" mindent vissza kell tenni a helyére. Ezt a kis nyílást visszacsavarozni úgy, hogy ne essen ki a csavar a kezemből, a fedlapot behozni, visszailleszteni a helyére. A kályhát visszatolni a falhoz (előtte a helyét felmosni!), és a kályhacsövet visszatenni.

A papírt felszedni a földről, és a konyhát kitakarítani. Előtte még a sparhelt külső felét is szépen letisztogatom. 

Nyáron, amikor használaton kívül van, újságpapírral lefedem a tetejét, arra egy terítő kerül, és máris van egy új rakodóhelyem a konyhában.