A téli madáretetésről szóló bejegyzésem végén dicsekedtem, hogy 19 különböző madárfaj látogatta az általunk készített madáretetőket és környéküket. (Ezt a számot ugyan eggyel már csökkentettem. Magyarázkodásom a nádi sármánynál olvasható.)

Ez az elsőre hihetetlen nagynak tűnő szám örömmel tölt el, mert mutatja a környék fajgazdagságát is.  

Az igen hideg napok beálltával először csak a madáretetők körüli nagy forgalomra figyeltem fel, majd egyre több időt töltöttem az ablaknál, és gyönyörködtem.

Az udvari tevékenységek során csak távolról láttam a terített asztalhoz gyülekezőket, mivel felrebbentek a közeli fákra, ha megláttak. A szúnyoghálóval is fedett ablak jó megfigyelő helynek bizonyult, főleg, amikor eszembe jutott a régen használt távcső.

Új világok nyíltak meg…

Nem vagyok a madarak nagy ismerője, 5-6 évvel ezelőtt töredéküket sem tudtam volna néven nevezni. Ezért nem is tudományos mélységű és értékű leírást szeretnék adni a látott madárfajokról, hanem a csodát szeretném megosztani Veletek…
No meg kedvet csinálni a téli madáretetéshez, megfigyelésükhöz.

Mivel automata kis fényképezőgépem az ablaküveg, a szúnyogháló és a távolság legyőzésére nem alkalmas, a madárfajokat a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület honlapján  (www.mme.hu) található fényképekkel mutatom meg.
További pontos és tudományos értékű ismereteket is találtok ezen az oldalon.

Köszönöm Borcsányi Attilának, Lóki Csabának, Mészáros Józsefnek, Nehézy Lászlónak, Orbán Zoltánnak, hogy engedélyezték képeik felhasználását. A bejegyzés tartalmáért nem felelnek!

12 madáretetőt, 1 itatót, 5 almás etetőt és 2 táblácska hájat helyeztem ki a madaraknak.
Közel két hétig volt igen hideg, esetenként reggel megközelítette a -20 fokot, és nagyrészt hó fedte az udvart, a tájat.

Nézzük, "kikkel" találkoztam! (magyar elnevezésük szerinti abc-sorrendben)

Csipegessetek! Szemezgessetek!

Balkáni gerle (Streptopelia decaocto)

fénykép: Orbán Zoltán - http://www.mme.hu/magyarorszagmadarai/madaradatbazis-strdec

Hétköznapi madár, biztosan ismered. Csodálkoztam, amikor olvastam*, hogy Magyarországon először 1932-ben jelent meg.

A gerlék 5-10 fős csoportokban jöttek.

A nyugalom mintaképei. Nem kapkodnak, komótosak, ülnek a vén diófán, és nézelődnek. Néhányuk kettesével, tollászkodnak, várnak. Aztán egyik-másik lassú mozdulatokkal a madáretető alá leszáll, és nem foglalkozva a többi madárfajjal – könnyű neki, ő az egyik legnagyobb testű – csipegetni kezdi a madáretetőből kipotyogott, kikotort magokat. Aztán nagy nyugalommal visszaszáll a többi gerle közé.

Mindeközben a cinkék, verebek, zöldikék, pintyek izgágán röpködnek a diófa kopasz ágai között mozgalmassá téve a téli délelőttöt…

Citromsármány (Emberiza citrinella)

fénykép: Lóki Csaba - http://www.mme.hu/magyarorszagmadarai/madaradatbazis-embcit

A madár neve, de ő maga is gyönyörű. Ezzel persze nem szeretném megsérteni a többi madárfajt, csakhogy citromsármányt az idén láttam először, igen friss az élmény..

Csak kétszer láttam, de könnyű volt észrevenni szép sárga színéről. Egyedül volt, nem láttam másik sármányt vele. Nem röpködött a többi madárral, ült egy alsó ágon, aztán szinte függőlegesen leszállt a földre, „leesett” az ágról. Azután visszaszállt, és kis idő elteltével megint az előbb leírt módon szállt le. Élénken figyelő kis madár.

Erdei pinty (Fringilla coelebs)

fénykép: Orbán Zoltán - http://www.mme.hu/magyarorszagmadarai/madaradatbazis-fricoe

Erdei pintyet sem láttam még, de most könnyű volt őket észrevenni, csapatostul érkeztek. A befőttesüveges lógó madáretetőn is csipegettek néha kettesével, de volt, hogy a konyhaablakból látszó fűzfa alatt 18-at számoltam meg. Igaz, ezek között előfordulhatott fenyőpinty is. Ha veszélyt észleltek, mindannyian felröppentek a közeli akácfákra, hogy aztán kis idő múlva újra az etető alatt csipegessen a többség, néhányan meg a madáretetőn.

A tél mindennapos vendégei voltak. Távolról, távcső nélkül is be tudtam azonosítani őket, jellegzetes a fejtetőn lévő tollazat formája. 

Herman Ottó** A madarak hasznáról és káráról című könyvében megírja, hogy régen akár egy tehén áráért is el lehetett adni külországban szép éneke miatt. A népi emlékezet is őrzi: az ügyes emberről, lányról, rendben lévő dologról így emlékezik meg: olyan, mint a pinty!

Fácán (Phasianus colchicus)

fénykép: Borsányi Attila - http://www.mme.hu/magyarorszagmadarai/madaradatbazis-phacol

Fácánt az autóval utazó is láthat, ha elhagyja a várost. Főleg a fácánkakasokat vesszük észre, hiszen ők a díszesebbek. A tanyán mindennapos látvány a vadnyulakkal, őzekkel együtt.

Most viszont meg kell emlékezzek róla, mivel beszállt a gyümölcsösbe, hogy az itt kifüggesztett madáretetőkből kiszóródó magokból kiegészítse étrendjét.

Fekete rigó (Turdus merula)

fénykép: Orbán Zoltán - http://www.mme.hu/magyarorszagmadarai/madaradatbazis-turmer

Mindennapos madarunk, a városokban, parkokban is sokszor látható. Eredetileg nem telelt át, de a városban fészkelők már nem kelnek útra, megtalálták itt is a kedvező életfeltételeket.

Nem tudom, hogy hol fészkelnek azok az egyedek, amelyek a tanyán találták meg a téli eleségüket, de szeretettel láttuk őket.

Szorgalmas, élénk mozdulatokkal keresgélnek a talajon. Persze télen nem találnak gilisztát és egyéb gerinctelen állatokat, ilyenkor beérik bogyókkal, magokkal is. Még a zárt hótakarón is kerestek eledelt a madáretető alatt, de láthatóan akkor volt nagyobb kedvük kotorászni, amikor az első talajfoltok előbukkantak a sok keresgélő madár tevékenysége nyomán. Egyébként szinte felforgatja az avart keresgélés közben.

Természetesen elröppennek, ha észreveszik a közeledőt, de mégis szelídnek látom őket, akik elővigyázatosak, de már megszokták az ember közelségét.

Fenyőpinty (Fringilla montifringilla)

fénykép: Lóki Csaba - http://www.mme.hu/magyarorszagmadarai/madaradatbazis-frimon

A fenyőpintyre akkor figyeltem fel, amikor feltűnt, hogy az erdei pintyek között nem minden madárnak látom a jellegzetes tollformát a feje tetején, és a mintázatuk is más volt – szinte díszesebb -, de nagyon hasonló, mint az erdei pintyeknek.

Nem kellő madárismeret esetén a kis különbségek elbizonytalanítók lehetnek, hiszen kezdőként még nehezíti a meghatározást az is, hogy a hím és tojó, vagy nemtől függetlenül a fiatal egyedeket is meg kell különböztetni. Volt olyan, amikor más madárfajnak gondoltam a madarat, pedig csak a tojót láttam az adott fajból.

A távcső és a határozókönyvek segítettek, no meg a fenti fényképek is. Az erdei pintyekkel együtt szálltak le a talajra, csipegettek, és néhány egyedük a függő madáretetőket kereste fel.
(Lehet, hogy csak azért, hogy kiszórják a többieknek a magot?)

A fenyőpintyek egyébként költöző madarak, nálunk őszi-téli vendégként jelennek meg.

Fenyőrigó (Turdus pilaris)

fénykép: Orbán Zoltán - http://www.mme.hu/magyarorszagmadarai/madaradatbazis-turpil

Viszonylag nagy testű madár, emiatt is vettem észre. Nem a lógó madáretetőknél, nem a talajon, hanem az almás madáretetőnél.

Feltűnt, hogy néha igen hamar elfogynak az almák annak ellenére, hogy nem sokszor láttam élénk mozgást azoknál a bokroknál, ahová ezeket az etetőket akasztottam. Sőt, néha a földön alma maradványokat láttam, amik elég nagyok voltak ahhoz, hogy ne kis énekes madaraknak tulajdonítsam a földre kerülésüket.

De aztán rajtakaptam. Persze gyorsan elröppent a bokorról, amikor meglátott, de a hálószoba ablakból őt is szemügyre vehettem.

Komótosan, de a környezetre igen figyelve ette az almát, legtöbbször abba az ágba kapaszkodva, amire az almatartó etetőt akasztottam. Valószínűleg kényelmesebb volt így, mint a tartó keskeny peremén egyensúlyozva. Mint írtam, viszonylag nagy testű madár, nehezen fért az almához. Jövőre készítek szélesebb talpazatú tartót.

Amikor az alma fölötti ágról már nem érte el a gyümölcsöt, megkapaszkodott a tartó szegélyébe, és egyik szárnyával igen csapkodva egyensúlyozott.

Távolról nézve egyszerű, barnásszürke madár, de távcsővel szépen látszik gyönyörű mintája, pettyegetett melltollazata.

A szakirodalom szerint csoportokba verődve láthatjuk legtöbbször, de én csak egy példányt véltem felfedezni.

Házi veréb (Passer domesticus)

fénykép: Orbán Zoltán – http://www.mme.hu/magyarorszagmadarai/madaradatbazis-pasdom

Azt gondolnánk, hogy a verebek aztán mindenütt ott vannak. Emberi fogalmakkal leírva vidám, cserfes, tolakodó, sokszor civakodó népség. Igen, népség, mert csoportokba verődve láthatjuk őket. Jól alkalmazkodnak, szeretik és megszokták az ember közelségét, ilyen helyeken találkozhatunk velük legtöbbet.

Én is verebeket láttam többségben a madáretetőknél (a cinegék és pintyek nem sokkal maradtak el). Ha egy veréb eszegetett a lógó madáretetőn, ritkán láttam más madárfajt mellette. Néha próbálkoztak a cinkék és a pintyek – volt, hogy sikerült is –, de legtöbbször a többi madárfaj kivárta, hogy a verebek jól lakjanak, és utána következhettek ők is.

Verebeket leginkább az etetőn, ritkábban a földön láttam csipegetni.

Nem tudom, hogy pimasznak, életrevalónak mondjam-e őket magabiztosságuk miatt, de láthatóan úgy viselkedtek, mint akik otthon vannak. Más madárfajok is költenek nálunk, de a madarak kedvenc helye itt a tetőcserép szélső sora a háztetőn. Sokszor találkozom velük, amikor késő ősszel, tél elején a laposabb tetőkre felmászom, hogy letakarítsam az őszi falevelektől.

Azt hinné az ember, hogy mindenütt ott vannak, kezdtem a róluk szóló bekezdést. Nem tudni, hogy az ember természetkárosító hatása miatt, vagy más ok miatt, de állományuk csökken.

Herman Ottó leírja, hogy letelepítették Jáva szigetére, Ausztráliába, az USA-ba, hogy vele „rovarirtót nyerjenek” (a fiókák táplálkozásában a rovarok vannak túlsúlyban), de úgy elszaporodott, hogy inkább „valóságos csapássá váltak”.

Még el sem olvadtak az utolsó hófoltok, de két napja tavaszi madárcsicsergés hallik már. Szívet melengető. Aztán majd a párválasztás, költési időszak elteltével változnak a hangok.
A verebeké nem nagyon. A tanyához tartozik az alkonyati verébpletykálkodás. Naplemente közeledtével összegyűlnek, és szerintem mindenki – természetesen egyszerre, és egymás „szavába” vágva – elmeséli, mi történt vele.

Így élünk mi békében velük együtt.

Kék cinege (Parus caeruleus)fénykép: Orbán Zoltán – http://www.mme.hu/magyarorszagmadarai/madaradatbazis-parcae 

Nem figyeltem még fel rájuk az elmúlt néhány év folyamán, de ennek az is lehet az oka, hogy nem nézelődtem ennyit télen távcsővel a kezemben. A kedves „rokont”, a széncinegét igen, azt sokat láttam.  

Ezen a télen azonban feltűnt a nálánál valamivel nagyobb széncinegék között, bár viszonylag kis számban, de csipegetett a madáretetőkön. Kedves, élénk, szeretnivaló madár.

Herman Ottó leírja, hogy „ meg van számlálva”, egy párocska 17 óra alatt 475-ször tért vissza a fészekhez a fiainak szánt eledellel.

Gyertek, gyertek, „czinkék”! Ha már cipőcskét nem kaptatok, adunk nektek téli eledelt.

Meggyvágó (Coccothraustes coccothraustes)

fénykép: Orbán Zoltán – http://www.mme.hu/magyarorszagmadarai/madaradatbazis-coccoc

A legnagyobb hidegben látogatta meg a madáretetőket, addig itt nem láttam Szerintem városban is látható lehet, hiszen amikor még Kecskeméten laktunk, az ablak alatti madáretetőnél többször láttunk meggyvágót.

Néhány példány evett itt egy-két napig, majd az olvadással egyidőben máshová mentek, talán már nem szorultak rá az ember segítségére.

Egy kicsivel nagyobb termetű, mint a már említett pintyek, és ha bizonytalanok vagyunk is meghatározásakor a mintája mellett jellegzetes kúpos, erős csőre miatt könnyű felismerni. Tényleg képes a meggy- és cseresznyemagot is feltörni. 

Engem inkább természetfilmekben látható egzotikus madarakra emlékeztet.

Sajnálom, hogy rövid ideig volt nálunk.

Nádi sármány (Emberiza schoeniclus)

fénykép: Mészáros József – http://www.mme.hu/magyarorszagmadarai/madaradatbazis-embsch

Az utolsó hideg téli napok felfedezettje. És nem is a konyhaablak felőli oldalon csipegetettek ketten-hárman két zöldike társaságában, ahol könnyebben észrevehettem volna őket, hanem a hálószoba előtti hársfa alatt.

Feltűnt egy fehér sálba burkolózó, verébre hasonlító madár, akivel még nem találkoztam. Persze ismét a távcső segített - a szakkönyvek és a fenti fényképen túl – az azonosításban.

A fürkész könyv* szerint monoton, unalmas, egy hangot ismétlő füttye van, tehát lehet, hogy nem ő ült az arany ágon, és fuvolázott Weöres Sándor versében.

És most jöhet a bejegyzés elején említett magyarázkodás. A nádi sármányok és zöldikék társaságában láttam még néhány madarat, amiket addig még nem. Bújtam egy kicsit a határozó könyveimet, és arra a következtetésre jutottam, hogy sárgacsőrű kenderikét látok. De mire a jellegzetességeit jobban megfigyelhettem volna (csőre, fejtető színe), elrepültek. 
Az mme.hu oldalon bogarászva, bocsánat, madarászva viszont újabb felfedezést tettem: A nádi sármány téli tollazatú fiatal egyede (lásd Kókay Szabolcs képét itt: http://www.mme.hu/magyarorszagmadarai/madaradatbazis-embsch) nagyon hasonlít a sárgacsőrű kenderikéhez. Megint Kókay Szabolcs képét ajánlom összehasonlításul innen: http://www.mme.hu/magyarorszagmadarai/madaradatbazis-carris

Nagy fakopáncs (Dendrocopos major)

fénykép: Orbán Zoltán – http://www.mme.hu/magyarorszagmadarai/madaradatbazis-denmaj

Sűrűn látott vendégünk, hiszen több száz fa vesz bennünket körül: Akácok, diófák, gyümölcsfák, pusztaszilek, nyarak, néhány fűz, hárs, fenyő. Nem mind fiatal, elkél a doktor néha. Télen-nyáron ha nem is minden nap, de minden héten biztosan hallom itt-ott kopogtatni.

Nyáron persze nehezebb meglátni, de kopácsolása elárulja. Ilyenkor, lombozat híján könnyebben megfigyelhető. Nyáron magányosan munkálkodónak láttam, most a hideg napokon azt vettem észre, hogy a többi madárral együtt érkezik, és amíg azok a faágak között repkednek, földről, etetőből csipegetnek, ő az ágakat kopogtatja, keresgél. De az is lehet, hogy már itt volt, csak a többiek jelenléte hívta fel rá a figyelmemet.

Viszont rajtakaptam! Néha megcsimpaszkodott a függő madáretető peremén, és a befőttesüveg alól szedegette a magokat…

(A harkályfélék közé tartoznak a nyaktekercsek, küllők, harkályok és fakopáncsok, ezért merem ezt a verset ajánlani: Reményik Sándor Dialóg. Én nem hallottam, hogy beszélgetett-e a fenyőfáinkkal, de a verset érdemes elolvasni!)

Őszapó (Aegithakos caudatus)fénykép: Orbán Zoltán –

http://www.mme.hu/magyarorszagmadarai/madaradatbazis-aegcau Szívemnek ő is nagyon kedves. Nyakát behúzó fázós madárkának látszik, de a cinkék, pintyek társaságában lelkesen csipegetett a madáretetőről hosszú farkával egyensúlyozva. Nem sűrűn láttam, de mindig népes társaságban, több madárfaj egyedeivel együtt jött. Vagy ritkán járt erre, vagy nem jókor néztem ki az ablakon…

Szajkó (Garrulus glandarius)

fénykép: Orbán Zoltán – http://www.mme.hu/magyarorszagmadarai/madaradatbazis-gargla

Tanyai ittlétünk első „új”, addig máshol nem látott madara. Nagyjából galamb (gerle) méretű, de mintázata és színei összetéveszthetetlenné teszik más fajokkal. Amikor először láttam, kérdezgettem a szomszédokat, hogy milyen madár lehet, de vagy rosszul írtam le, vagy nem ismerték, nem tudták megmondani a nevét. Akkor vettem elő először a határozó könyveket, és kezdtem figyelni kertünk madarait.

Nagyon szép madár, de sajnos mindenevő, így a madártojásokat és a madárfiókákat sem veti meg.

Nyáron is többször látjuk, néha a fészkelő énekesmadarak a szajkót és a szarkát is nagy hanggal próbálják elriasztani a fészkektől. Érdekes, de a méretkülönbségek ellenére úgy tűnik, sokszor sikerrel.

A téli madáretetők alatti területet látogatta, de nem láttam magányosan, csak más madárfajok társaságában.

Szarka (Pica pica)

fénykép: Nehézy László – http://www.mme.hu/magyarorszagmadarai/madaradatbazis-picpic

Gyönyörű, kékesen, bársonyosan fénylő fekete tollazattal. Élénk, figyelmes, a járása olyan büszke, mintha azt üzenné: enyém az udvar. Tény, hogy szinte mindent megeszik, költési időszakban a madártojásokat, fiókákat sem utasítja vissza, bár kötve hiszem, hogy valamelyik madár meghívná ilyen lakomára.

Mint a szajkóval, vele szemben is igen ellentétes érzelmeim vannak. Szép, a természet sokszínűségéhez már a létével is hozzájárul, de bántja más madarak ivadékait.

Érdekesek vagyunk: ha Fekete István Vuk című könyvét olvasom, a rókának szurkolok. De itt, a tanyán, amikor néhány éve egyetlen éjszaka elvitte a róka öt baromfimat, köztük egy tojásain ülő tyúkot és egy tojásain ülő kacsát… Nos, akkor nem a rókának szurkoltam, bár tudtam, ős is a kicsinyeinek viszi. Néha nehéz kellő alázattal viseltetni a természeti törvények iránt.

A szarka is itt van télen, nyáron. Télen viszont nem láttam, hogy eszik-e a madaraknak kitett eleségből, csak a fák ágain tűnt fel sokszor.

Széncinege (Parus major)

fénykép: Nagy Károly – http://www.mme.hu/magyarorszagmadarai/madaradatbazis-parmaj

Szépek, színesek, cserfesek, sokan vannak. Örökmozgó csapat, a vidámság jut róluk az eszembe. A madáretetőről és alóla is szedegették a magokat.

Érdekes, hogy a többi madárral ellentétben csak néhány másodpercet töltött az etetőn, aztán továbbszállt a faágra, majd újra és újra visszajött.

Bátor madár, nem az a fajta, aki a terített asztalnál éhen fog maradni, de úgy láttam, ha a veréb hamarabb ért az etetőhöz, akkor hiába röppent oda, a veréb – anélkül, hogy az etetőt elhagyta volna – elzavarta. Néha azért egyikük a befőttes üveg egyik oldalán, másikuk a másik oldalon csipegetett.

(Van kedved még verset olvasni? Petőfi Sándor: Három madár)

Vörösbegy (Erithacus rubecula)

fénykép: Orbán Zoltán – http://www.mme.hu/magyarorszagmadarai/madaradatbazis-erirub

Tél elején látogatták az etetőt. Könnyű felismerni őket, hiszen narancsos-barnás-vöröses a torkuk, mellük. A hímek színe jellegzetesebb. Ők a Kerti madarak* című könyv szerint gyakorta át is telelnek.

Lehet, hogy én is ilyen példányokkal találkoztam?

Zöldike (Carduelis choris)

fénykép: Orbán Zoltán – http://www.mme.hu/magyarorszagmadarai/madaradatbazis-carchl

Utoljára, de nem utolsó sorban. Csak az abc-sorrend törvényei miatt.

Ő is csöppnyi, kedves madárka, akit az ember legszívesebben a tenyerébe venne, és becézgetné, de a természet rendje más.

Azok a példányok némelyike, amiket én láttam, gyönyörű zöldes színű volt – ők a hímek, mások inkább zöldes-barna tollazatot viseltek, ők lehettek a tojók. Mindkét nem szárnya szélén jellegzetes az inkább sárgába hajló.

A fák ágain sokszor láttam őket a többi pinty és cinege társaságában, az etetőkön is, de többnyire az etetők alatt csipegették a lehullott magokat.

*  Stephen Moss. Kerti madarak (Fürkész könyvek sorozat) Trivium Kiadó 2005.

** Herman Ottó: A madarak hasznáról és káráról Budapest, 1908.

            (nekem reprint kiadásban van meg)

Colin Harrison – Alan Greensmith: A világ madarai Panemex Kft. 1997.