Herman Ottó A madarak hasznáról és káráról című könyvében* azt írja, hogy a seregélyek március 4-én érkeznek vissza hozzánk. (Egyes példányok nálunk is áttelelhetnek.)

Természetesen tudom, hogy a könyv megírása óta eltelt több mint száz év alatt a környezeti feltételek is megváltoztak, és egyébként sem valószínű, hogy minden évben ugyanazon a napon érkezik vissza ez a madárfaj, de jelentem, itt vannak. 

Március 10-én a szokásos nagy rajban, a szokásos csiviteléssel felültek a fák hegyére. 

Köszönöm Orbán Zoltánnak, hogy használhatom az általa készített képet! (http://www.mme.hu/magyarorszagmadarai/madaradatbazis-stuvul)

Szeretem...
Gyönyörű madár, hadd dicsérjem A képen is látszik, hogy pettyegetett tollazata bronzosan csillog,  hegyes, hosszú csőre van. Ma reggel is a nagyságrendileg 100 madárból álló raj hangja töltötte be az udvart. Vidám csapat, izegnek-mozognak, keresgélnek. 

Írni fogok arról is, miért nem szeretem - eléggé ellentmondásos a megítélése, hiszen a sok haszon mellett kárt is okoz - de először arról, miért jó, hogy itt van.

A Kerti madarak című könyv** szerint tavasszal és nyáron főleg rovarokkal, pókokkal, hernyókkal, csigákkal táplálkozik, ősszel és télen inkább növényi táplálékot fogyaszt.

Ilyenkor tavasszal, amikor a föld fagya kienged, a télre talajba visszahúzódott élőlények is előbújnak. Még nincs egy hete, hogy 10 nap igen fagyos idő után a hőmérő már nulla fok fölötti hőmérsékletet mutatott reggelente is, és ma reggel már látszott, hogy bújnak elő a talajból. Igaz, csak a nyomuk látszik:

A gyufaszálat azért fényképeztem le a kis földtúrásokkal, hogy érzékeltessem az arányokat. Ahol ezt a képet készítettem ma reggel, tömörödött, taposott a talaj, de itt jobban látszik a földből előbújó állatkák nyoma, mint porhanyós földön.

A seregélyek egyszerre szállnak le a földre, és keresgélnek, kutatnak a talajon az udvaron, gyümölcsösben, így sok kártevőt összeszednek, segítenek a kíméletes növényvédelemben. Ilyenkor igen hasznos társnak bizonyulnak.
Ha veszély észlelnek, egyszerre rebbennek fel a közeli fákra, hogy aztán a baj elmúltával keresgélhessenek tovább. 

Herman Ottó már idézett könyvében arról ír, mennyire hasznosak a legeltető gazdálkodóknak. Nagyon szeretik a gulyát (szarvasmarhák), ménest (lovak), juhnyájat, kondát (sertések). Ez utóbbit azért, mert a turkáló sertések orra közelébe férkőznek, hogy a felszínre került kukacokat kiszedegess/éke. 

A többi állat közelében is sok a rovar, amely táplálékul szolgálhat nekik. És bizony nem csak a talaj a terített asztal. Herman Ottó leírja, hogy a jószágra is rászáll, és mint kis felcser (seborvos) az esetleg nyüves, pondrós keléseket hosszú, hegyes csőrével kitisztogatja. Az állat meg mozdulatlan tűri, mert "tudja, hogy a madár a javát akarja".

Sajnos idejétmúlt, de azért az írás utolsó mondatát idézem:
"A míg a magyar földet gulya, ménes, nyáj legelve járja, védeni kell a seregélyt."

Hát... Ezért szeretem.

Nem szeretem...
Az idézett Kerti madarak című könyv szerint ősszel és télen inkább növényi eredetű táplálékot fogyaszt. Inkább(?). Tudjuk, tapasztaljuk, hogy május-júniusban meg cseresznyét, meggyet. És bogyósokat. A szőlőgazdáknak is okoznak némi fejtörést valamivel később.

Négy nagy meggyfánk és két cseresznyefánk van, mindannyian igen idősek, azért nagyok. Minden évben riogatjuk a seregélyeket vékony bádoglapok felfüggesztésével, zörgetésével, csillogó-villogó rossz cd-lemezekkel, fényes csomagolófóliákkal, kereplővel. Több-kevesebb sikerrel. 

Tavaly úgy gondoltam, a védelmi eszközök körét bővítem, vásároltam egy elemmel működő seregélyriasztót, amit nagy reményekkel időben ki is tettem a meggyfákhoz. 

Nem marad sem meggy, sem cseresznye a fákon. Egy szem sem. Hiába zörögtem, hujjogattam a meggyfák alatt, a seregélyek pimaszul ettek tovább, fel sem rebbentek. Csak a kocsányok és a meggymagok többsége maradt. És vérző levelek, a rájuk csöpögött meggylétől.

Még jó, hogy az előző évi meggybefőtt, meggylekvár, meggyszörp nem fogyott el egészen...

Szomorú voltam, csalódott, elkeseredett. Az idén be kell szerezem madárhálót, de igen nagyok ezek a fák...

Igaz, aszályos, csapadékszegény volt az a hónap, csak 5-6 mm eső esett. És többször volt 30 fok felett is a hőmérséklet. A mi meggyfáink 2-3 héttel hamarabb érnek, mint a környékbeli több hektáros meggyesek fái, így érthető, hogy nálunk találtak enni, innivalót. De ettől még fájt, ami történt.

Ezért nem szeretem.

* Herman Ottó: A madarak hasznáról és káráról Budapest, 1908.
** Stephen Moss: Kerti madarak (Fürkész könyvek sorozat) Trivium Kiadó 2005.