Őszi délután. Langyos, napsütéses. Csendes.
A nap már korán lebukik a látóhatár mögé, de búcsúzóul még simogat. Gyönyörű fényekbe öltözteti a súrló fény a tájat, az udvart. Itt az udvaron már kevesebb a fény, de a fákon túl minden aranylik.

Szép. Fájdalmasan szép. Fájdalmasan, mert jó lett volna megosztani valakivel a látványt.
Szerettem volna mindenkinek megmutatni, hogy lássátok, milyen gyönyörű!

Félek, mindenkivel nem szabad. És ez nem önzés.
Szeretet.
Nézd a képmegosztókat! Nem facsarodik el a szíved néha, amikor dús, zöld füvű alpesi tájat látsz, háttérben hósipkás hegyekkel? És a pálmafák a tengerparton? A hancúrozó kiskutyák? Esetleg koktélos pohár a medence szélén, mögötte csábító fények, nagyváros?
Kinek mi tetszik. Jó, lehet, hogy nem facsarodik el a szíved, de egy kis sóvárgás, máshová vágyás ott bujkál: de szép, de jó lenne ott lenni!

Nem, ne hidd! Nem vagy rossz helyen! Csak vedd észre, hogy a pohár alján legalább egy csepp megcsillan!

Kelj fel korán! Nézd a párás világot akár a szántóföld széléről, akár a tizedik emeletről.
Menj ki a házad elé! Csodálkozz rá a kerítés réseiben megbúvó bogárkára, a lehullott levelek között motoszkáló madárra.
Menj el kirándulni! A természet átölel, befogad. Megosztja veled, amije van.
Alkonyodik? Nézd kívülről az ablakod. Meghitten pislákoló fények, hívogatóak, barátságosak. Menj be, és érezd magad otthon!

Merj egyedül lenni!
Merd megosztani szeretteiddel a sok szépséget! Mutasd meg nekik!
Nekik, nem kell mindenkinek. Másoknak más a szép…
Engedd, hogy megtalálják ők is azt, ami irigylésre méltóvá teszi őket – a saját szemükben.

Éld ott az életed, ahová a sors vezérelt, szeresd, légy hálás érte.
Sok minden fájhat, de mennyi mindent kaptunk már!

Süss valami finomat! Ha egyedül vagy, vigyél át a szomszédba belőle, vagy készítsd a családnak, hadd illatozzon a konyha, mire hazaérnek. Lepődjenek meg, örüljenek veled.
Talán már megszokták? Jó nekik. Vagy hálásak érte már most, vagy majd tíz, húsz év múlva egy illat, egy szín, egy íz megállítja őket, és átsuhan a gondolat: ó, azok a régi illatok, ízek! És Rád gondolnak. Akár ott leszel, akár nem, nem múlunk el nyomtalanul. A visszacsatolást ne rögtön várd…
Vagy javítsd meg a biciklit, a kisszék billegős lábát! Tégy valamit, ami maradandó.

Alkoss!
Teremts!

A fenti sorokat tudatmódosító hatására vetettem papírra (monitorra): megnéztem A Kör című filmet

Khm… Továbbra is szándékomban áll írni a Zita éléskamrájából blogot, és örülök, ha tetszik, ha megosztod. Nem titkon azt remélem, hogy leginkább hasznosítani tudsz valamit belőle, amivel megörvendeztetheted Szeretteidet, magadat.